Éves előfizetéssel a Biztonsági Akadémia összes kurzusa elérhető, mindössze havi 7500 forintért! https://biztonsagiakademia.hu/shop/checkout/19/3 |
A kurzus azoknak szól, akik szeretnék az embereket jobban megismerni, ezáltal pedig hatékonyabban kommunikálni velük.
Cégvezetőknek, ügyfélszolgálati dolgozóknak, biztonsági embereknek egyaránt hasznos és értékes tudást ad ahhoz, hogy az emberekkel való mindennapos kapcsolattartás és kommunikáció gördülékenyebb és problémamentesebb legyen.
A kurzus által elérhető információt alkalmazva megismerhetjük mind a saját személyiségünket, mely hozzásegít ahhoz, hogy tudatosabban álljunk az élet különböző kihívásaihoz, továbbá megismerjük mások viselkedésének a mozgatórugóit, így jobban szót tudunk belü érteni, mind a magánéletben, mind a munkahelyi környezetben.
A videó kurzus rövid, közérthető módon, számos példával szemléltetve ismerteti az egyes személyiségtípusok főbb jellemzőit, azok kialakulásának valószínű okait, körülményeit valamint megoldást kínál arra, hogy hogyan tegyük hamronikusabbá az adott embertípussal való interakciót.
Megismerhetjük híres emberek, országok, valamint közismert film- és meseszereplők típusait is, mely közelebb visz minket az egyes kategóriák, azaz személyiségtípusok megértéséhez.
|
||||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|
|
Üzleti tréner
Nagyernyei K. Gyula és Nagy Gabriella bemutaktozása:
Több, mint 16 éve foglalkozunk személyiségjegyek kutatásával, kialakulásával és vizsgálatával. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen nagy segítség a hétköznapokban, ha valaki tisztában van a saját és környezete személyiségjegyeivel, felvett mintáival.
2010-ben alapítottuk meg együtt, az első közös, önfejlesztéssel foglalkozó cégünket, ahol felnőttoktatással foglalkoztunk és általunk nagyra becsült előadóknak szerveztünk előadásokat. Mi is itt kezdtünk el előadni. Magyarországon túl Svájcban, Angliában, Németországban, Szlovákiában, Erdélyben is tartottunk már tréningeket, előadásokat önismeretről és emberismeretről annak érdekében, hogy emberi kapcsolatainkat ne eldobjuk, hanem szeretettel meg tudjuk javítani. ![]() 2017-ben megírtuk első könyvüket Harmonikus Emberi Kapcsolatok címmel, amelyből máig több, mint 4000 példány fogyott. Legnagyobb sikerünk emellett a már 16 éve tartó boldog házasságunkba érkezett 3 csodálatos gyermek. |