Éves előfizetéssel a Biztonsági Akadémia összes kurzusa elérhető, mindössze havi 7500 forintért! https://biztonsagiakademia.hu/shop/checkout/19/3 |
A kurzus kezdő és tapasztalt biztonsági szakembereknek egyaránt, valamint bárki más számára is ajánlott, akinek az információ, valamint az információszerzés, feldolgozás és felhasználás része a munkájának, vagy érdeklődik iránta.
A kurzus segítségével hatékonyan szerezhet információt és szűrheti ki a biztonsági kockázatokat leendő dolgozók, versenytársak, üzleti partnerek tekintetében, de ugyanúgy alkalmazható róla, vagy a cégéről esetlegesen kiszivárgott bizalmas információ, illetve a kiszivárogtató beazonosítására is, mellyel ártó szándékú támadást, ezáltal jelentős károkozást, akadályozhat meg.
A nyílt forrású információszerzés kurzus a biztonsági szempontból való, legális és nyílt forrásból történő információgyűjtést, annak eszközeit, módszereit és felhasználási lehetőségeit mutatja be, mely mind a fizikai, mind pedig az online biztonság területén széles körben alkalmazható és ezáltal a biztonsági szint növelhető, mind a személybiztonság, mind pedig a vállalatbiztonság terén.
A kurzus során megismerhetőek az információszerzést, elemzést és célirányos felhasználást elősegítő eszközök, módszerek, melyek segítségével információ szerezhető személyekről, cégekről, eseményekről, vagyis bárkiről és bármiről, amiről információ található különböző internetes és offline adatbázisokban, híradásokban, közösségi média felületeken és más egyéb helyeken.
|
||||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
|||||
![]() |
|
Vezető oktató
Több mint két évtizede dolgozom biztonsági szakterületen, ami idő alatt széleskörű gyakorlati tapasztalatra és nemzetközi szakmai képesítésre sikerült szert tennem. Számos országban szereztem szakmai tapasztalatot, többek között a Közel-keleten és Európa több országában sikerült megismernem a különböző szakmai elvárásokat, kihívásokat, a különbőző vallásokat és kultúrákat. A biztonsági szakterületen belül fő érdeklődési köröm a személyvédelem, a nemzetközi terrorizmus, valamint a biztonsági menedzsment és ezeken a területeken szereztem különböző, magas szintű képesítéseket. Szakmai végzettségeim: Az Egyesült Királyságban szereztem személyvédelmi képesítést, Terrorizmus ismereti oklevél- St. Andrews egyetem, Egyesült Királyság Posztgraduális diploma, biztonsági menedzsment szakon - London Metropolitan egyetem, Egyesült Királyság Mesterdiploma, biztonsági menedzsment szakon - Liverpool John Moores egyetem, Egyesült Királyság Certified Protection Professional (CPP) - Egyesült Államok Oktatói képesítéseim: Award in education and training, mely az Egyesült Királyságban a felnőttoktatási szektorban enged tevékenykedni. Konfliktuskezelési tréning oktatói képesítése - Egyesült Királyság Callan módszer angol nyelvoktatói képesítése - Callan Method Organization, Egyesült Királyság
Fő célom a folyamatos személyes és szakmai fejlődés és hiszem, hogy a tudás megszerzés mellett a tudás átadás a legfontosabb érték. |