Éves előfizetéssel a Biztonsági Akadémia összes kurzusa elérhető, mindössze havi 7500 forintért! https://biztonsagiakademia.hu/shop/checkout/19/3
Kovács Lajos
Konfliktuskezelés
1 óra 15 perc videó 14 teszt kérdés 38 hallgatók (+1) Mobilbarát Bárki számára ajánlott Magyar Igazolás az elvégzésről Többször újranézhető
Kinek szól ez a kurzus?

Ügyfékezelési területen szolgáltató cégeknek, akik szeretnék, hogy az őket képviselő munkatársak jgszerűen, szakszerűen és higgatan tudjanak megoldani konfliktushelyeteket, mely által a megbízóban való bizalmat is erősítik.

Vagyonvédelmi vállalkozásoknak, akik szeretnék minőségi szolgáltatással megkülönböztetni magukat a versenytársaiktól.

Parkolási-, valamint közterületfelügyeletet ellátó szervezeteknek, ahol a munkatársak tevékenyégük során rendszeresen találkoznak konfliktushelyzetekkel.

Olyan szolgáltatóknak, ahol nagy embertömegek fordulnak meg napi szinten és a konfliktus, illetve krízishelyzetek kezelése kiemelten fontos a személyi állomány részéről.

Miért érdemes megvennem?

A kurzus által megismerteket alkamazva a munkahelyi konfliktusok száma és azok súlyossága, ezáltal pedig a munkahelyi stressz is csökken, ami hozzájárul egy jobb és pozitív munkahelyi környezet kialakításához, ami a dolgozó magánéletére és emberi kapcsolataira is jó hatással van.

Szolgáltató cégeknek a jó hírnév védelme, nem utolsó sorban pedig anyagi érdeke is fűződik ahhoz, hogy az őket képviselő munkatársak megfelelően tudják kezelni a potenciális, vagy már kialakult konflktushelyzeteket.

A kurzusról

Az e-learning kurzust egyéni ügyfelek a vásárlás gombra kattintva érhetik el.

10 fő feletti céges csoportoknak lehetőség van személyre szabott áron hozzáférni a kurzushoz. Ilyen jellegű igény esetén kérjen árajánlatot az info@biztonsagiakademia.hu e-mail címen.

Vállalati ügyfelek a képzést megrendelhetik online élő, valamint kihelyezett (offline) képzés formában is, ahol egész napos képzés keretében a hallgatók bevonásával és a téma részeltesebb ismertetésével mélyíthetik el a konfliktuskezelési ismereteiket.

Az online élő és a kihelyezett képzést engedéllyel rendelkező felnőttképzőként, minősített képzésként nyújtjuk, így az pályázati forrásból is finanszírozható.

Online élő, illetve kihelyezett képzés igénye esetén kérjen egyedi ajánlatot az info@biztonsagiakademia.hu e-mail címen.

Kurzus tartalom
1. fejezet
Intro Előnézet 02:43
thumbnail
1. Bevezető 01:12
thumbnail
2. Mi az a konfliktus 02:00
thumbnail
3. Kiknek szól ez a képzés 02:57
thumbnail
4. Miért kell konfliktuskezelésre képezni a személyzetet 05:06
2. fejezet
thumbnail
5. Konfliktusok megelőzése 03:09
thumbnail
6. Proaktívnak lenni 03:27
thumbnail
7. Általánosan alkalmazott eljárások 08:03
thumbnail
8. Dinamikus helyzetelemzés 02:42
thumbnail
9. Helyzet felismerése 02:20
thumbnail
10. Mi váltja ki az erőszakot 02:15
3. fejezet
thumbnail
11. Kommunikáció 02:29
thumbnail
12. Empátia 01:32
thumbnail
13. Feladat 01:13
thumbnail
14. Hogyan kommunikálunk 02:47
thumbnail
15. Lehetséges kommunikációs akadályok 03:23
thumbnail
16. Viselkedéstípusok 01:13
thumbnail
17. Aktív hallgatás 03:04
thumbnail
18. A rossz gomb és a gátló 01:23
4. fejezet
thumbnail
19. Konfliktusok kezelése 03:12
thumbnail
20. Nagy kockázatú konfliktus 04:31
thumbnail
21. Békés szándék jelzése 04:07
thumbnail
22. Feladat 00:40
thumbnail
23. Menekülési út 00:42
thumbnail
24. Konfliktuskezelés összegzése 01:06
thumbnail
25. Csapatmunka 01:06
thumbnail
26. Hogyan ne tegyük! 03:03
6. fejezet
thumbnail
27. Tanulságok a konfliktusból 02:46
thumbnail
28. Záró gondolatok 00:30
7. fejezet
thumbnail
29. Tudáspróba 00:33
thumbnail
Konfliktuskezelés tudáspróba
Tudáspróba • 14 kérdés • 15 perc
Oktató
Vezető oktató

Több mint két évtizede dolgozom biztonsági szakterületen, ami idő alatt széleskörű gyakorlati tapasztalatra és nemzetközi szakmai képesítésre sikerült szert tennem.

Számos országban szereztem szakmai tapasztalatot, többek között a Közel-keleten és Európa több országában sikerült megismernem a különböző szakmai elvárásokat, kihívásokat, a különbőző vallásokat és kultúrákat.

A biztonsági szakterületen belül fő érdeklődési köröm a személyvédelem, a nemzetközi terrorizmus, valamint a biztonsági menedzsment és ezeken a területeken szereztem különböző, magas szintű képesítéseket.

Szakmai végzettségeim:

Az Egyesült Királyságban szereztem személyvédelmi képesítést,

Terrorizmus ismereti oklevél- St. Andrews egyetem, Egyesült Királyság

Posztgraduális diploma, biztonsági menedzsment szakon - London Metropolitan egyetem, Egyesült Királyság

Mesterdiploma, biztonsági menedzsment szakon - Liverpool John Moores egyetem, Egyesült Királyság

Certified Protection Professional (CPP) - Egyesült Államok

Oktatói képesítéseim:

Award in education and training, mely az Egyesült Királyságban a felnőttoktatási szektorban enged tevékenykedni.

Konfliktuskezelési tréning oktatói képesítése - Egyesült Királyság

Callan módszer angol nyelvoktatói képesítése - Callan Method Organization, Egyesült Királyság

 

Fő célom a folyamatos személyes és szakmai fejlődés és hiszem, hogy a tudás megszerzés mellett a tudás átadás a legfontosabb érték.

;